Viszlát 2020, nem fogsz hiányozni- mit vett el tőlünk, illetve adott-e valamit nekünk ez az év?
"A Mindenségből hiányzik egy csillag, – a Mindenségből hiányzik valami. A Világból hiányzik a mi világunk, – a Világból hiányzik valami. Az égboltról hiányzik egy sugár, – felőlünk hiányzik valami. A Földből hiányzik egy talpalatnyi föld, – talpunk alól hiányzik valami."
Váci Mihály:
Valami nincs sehol
Az idei év sok mindent elvett tőlünk: a biztonságérzetünket; a hitünket egy igazságos, jó világban; a szabadságunkat, hogy utazhassunk, vagy szorongás nélkül lépjünk ki az utcára, menjünk bevásárolni, vagy spontán meglátogassuk, megölelhessük szüleinket, idősebb rokonainkat. A baráti találkozókat, közös vacsorákat, szórakozást, rengeteg közösen, emberekkel eltöltött időt elvesztettünk. Sokan beszorultunk a négy fal közé, már mindent kitakarítottunk ezerszer, felújítottunk, virágot ültettünk, bútort vettünk, kényszerből megtanultunk sütni-főzni. Talán találtunk magunknak új hobbit, több könyvet olvastunk, mint az elmúlt években valaha, megnéztük az összes sorozatot és filmet, ami csak eszünkbe jutott.
A hiány érzetével felnőttként meg kell tanulnunk együtt élni. Elmúlnak a gyerekkori csodák, a régi karácsonyok, a családdal töltött hosszú nyarak, szünetek, közös játékok, a nagyszülőkkel töltött szép délutánok,. Az elmúlás mindig ürességet hagy maga után, bár van, hogy csak évekkel később döbbenünk rá, hogy ezek a dolgok már sosem jönnek vissza.
Ez a felismerés keserédes, hiszen a hiány ellenére megmelegítik a szívünket ezek az emlékek, örömmel gondolunk azokra a szeretteinkre, akik már nincsenek velünk. Eszünkbe jut egy-egy mozdulatuk, szavajárásuk, egy finom sütemény receptje, amit idén karácsonykor mi is megsütünk. Tetteinkben, gondolatainkban visszük tovább szeretteink szokásait, sokszor nem is tudatosan, így teremtve belőlük hagyományt.
Az idei év egy állandóan jelenlévő hiányérzetet alakított ki bennünk. Tesszük a dolgunkat most is, a lehetőségekhez képest, próbálunk a felszínen maradni, és közben arra gondolunk, hogy mi mindent csinálhatnánk, ha nem lenne a járvány. Mennyi helyre nem jutottunk el idén, ahová terveztük, mennyi programot, koncertet, előadást kellett lemondanunk, milyen kevésszer találkozhattunk a barátainkkal, sok szerettünkkel egyáltalán nem.
Mostanra kiderült, hogy ki kell alakítanunk egy alternatív életet, egy B verziót, és megtalálni ebben a helyünket, hiszen még mindig nem látszik, hogy mikor lesz ennek vége.
A jó hír, hogy képesek vagyunk ehhez is alkalmazkodni, és megtalálni benne a lehetőségeket!
Az ember nagy túlélő és én hiszek abban, hogy ebből a helyzetből megerősödve- és remélhetőleg nem megkeseredve- ki fogunk mászni. Talán nem lesz ez teljesen elvesztegetett idő, ahogy megszűnik az egy helyben toporgás érzete, úgy kezd el a hiány átalakulni valami mássá, megtelni tartalommal.
