Vörös Barbara
Önkéntes karantén, avagy a krízis és én
Updated: May 11, 2020
Egy ideje eltűntem, kicsit háttérbe szorult a blogolás az életemben, de most újra itt vagyok :)
A vírus sok változást hozott nekem is, ahogy mindegyikünknek, mostanra érzem úgy, hogy sikerül megbirkózni a jelenlegi helyzettel. Március közepe óta home office-ból dolgozom, a szülinapomat is nagyon szűk baráti körben ünnepeltük otthon, a járvány árnyékával már a fejünk felett.
Pár hétig teljesen egyedül voltam, sétálni, vagy boltba sem mentem ki, csak a szemetet vittem le hetente egyszer, úgyhogy megtapasztaltam, milyen teljes fizikai izoláltságban élni, és mennyire jó, hogy interneten keresztül tudjuk tartani a kapcsolatot egymással, informálódni a világról.
Aztán egy ideje szüleim házába költöztem vidékre, így az egyedüllét megszűnt, legalább a családtagjaimat látom. Ki most se nagyon megyünk, maximum a környező utcákba, hogy védjük egymást, és magunkat, amennyire lehet. Nagyon jó, hogy ennyi időt tudok tölteni velük, azóta nem volt ilyen, hogy felköltöztem Budapestre.
Engem a krízis helyzeteken mindig a családom és a barátaim segítettek át, nagyon erős ez a háló, ami véd. Ezen kívül, ami segít most, hogy tudatosan leszoktattam magam a hírek folyamatos csekkolásáról, és háttérbe szorítottam a koronavírust az életemben.
Nem hagyom, hogy ez uralkodjon a gondolataimon, napjaimon, hiszen annyi más teendőm van, ami kitölti a napjaimat, hogy előfordul, teljesen el is feledkezem róla.
Mivel még mindig nem látni a végét, fejben berendezkedtem arra, hogy ez most az élet, és nem arra vágyom, hogy legyen vége ennek a helyzetnek, hanem igyekszem meglátni benne a jót.
Ezeket a kérdéseket érdemes feltenni magatoknak, ha szeretnétek átkeretezni a helyzetet, és visszaszerezni a kontrollt, amennyire lehetséges. Ezek a kérdések működhetnek akkor is, ha nem vagy önkéntes karanténban, hanem ugyanúgy be kell járnod dolgozni:
- Mi az, ami jó ebben a helyzetben? Mi az, amit tudok tanulni belőle?
- Mik azok a dolgok, amiket én irányítok (napirend összerakása, lakásban teendők, mozgás, szabadidő)?
- Mi az, amiből erőt tudok meríteni (korábbi tapasztalatok, vagy mostaniak alapján) ?
- Mit tudnék máshogy csinálni, hogy jobban érezzem magam? Mitől érezném magam jobban és hogyan tudnék ezekre a dolgokra több időt szakítani?
