top of page
  • Vörös Barbara

Misztikus meditáció- Mindfulness ujjgyakorlatok 4. rész


A meditáció szó bennem a mai napig ezt a képet hozza elő:

Egyfajta bódultságban lévő buddhista szerzetesek, akik egy füstölőktől nehéz levegővel teli, félhomályos szobában csendben ülnek törökülésben a padlón órák hosszat.

A mindfulness mediátció valóban valahonnan innen indult el, eredetileg vallásos töltettel, ami mára jelentősen átalakult. Bárki meditálhat, vallásos hittől függetlenül, és nem szükségesek a misztikus külsőségek sem, bár az igaz, hogyha csönd és nyugalom vesz minket körül, könnyebben el tudunk lazulni. Egyszerű ülő, vagy fekvő helyzetben is lehet meditálni (bár a fekvő helyzetnek megvan a veszélye, hogy az ember elalszik a folyamat közben- nekem néha ülve is sikerül :)). A meditáció abban segít, hogy lecsendesítsük a gondolatainkat, befelé figyeljünk - akár csak pár percre-, és ne a körülöttünk rohanó világra.

Tapasztalatom, hogy ez a pár perc felér néhány óra alvással, ha valóban sikerül elengednem a pörgést, nyugodtan lélegezni, és a saját fizikai valómra fókuszálni. Az egyik alap technika a test végig pásztázása tetőtől talpig, ekkor csak arra kell figyelni, hogy ellazítsuk az izmainkat. Ilyen meditációt szoktak vezetni a jóga oktatók az óra végén.

Eleinte érdemes lehet egy külső hang/ alkalmazás segítségét kérni, ami irányítja a folyamatot, így a legkevesebb az esélye annak, hogy elkalandozunk. Youtube-on nagyon jó videók vannak, ajánlom az agykontroll gyakorlatokat például. Továbbá vannak meditációs alkalmazások, ha nem probléma, hogy ezek angol nyelvűek, ezek között is találni nagyon jókat, pl a "Meditation" és a "Headspace" alkalmazások.

Minél többször gyakoroljuk a meditatív állapot elérését, annál inkább a hétköznapjaink részévé válik, és annál természetesebb eszközként nyúlunk a meditációhoz, ha pár perc kikapcsolódásra, feltöltésre van szükség. Aki nem alszik vissza nagyon könnyen, a reggeli ébredés után kezdheti ezzel a napot. Próbáljátok ki egyszer- kétszer, teljesen máshogy indulnak a reggelek, akár még a kávét is el tudjátok hagyni (ha szeretnétek), nagyon jól helyettesíti pár perc meditáció.

Este, elalvás előtt is segít elcsendesíteni a gondolatokat, ha nehezen alszunk el, nagy segítség lehet mondjuk a test-pásztázós technika, ilyenkor az sem baj, ha belealszunk, hiszen a végső cél ez :) Sokkal pihentetőbb és mélyebb ilyenkor az alvás, ha sikerül előtte meditálni.

Akár nap közben is van lehetőség gyakorolni, ha nagyon felhúzott egy kolléga, családtag, vagy egy fontos prezentáció előtt állunk. Ha nincs olyan hely, ahová félre tudnánk vonulni, akkor akár a mosdóban, nagyokat lélegezve, és csak a légzésünkre figyelve segít elengedni a feszültséget.

Ez csak néhány példa, ahogy én próbálom alkalmazni, nagyon sok egyéb helyzetben is lehetséges. Mindenki megtalálhatja, hogy mikor van rá lehetősége, és hogy a legkényelmesebb neki, javaslom, hogy próbáljátok ki.

Nagyon jól tud jönni például egy olyan éjszakán, amikor a szomszéd kutyája órák óta ugat, beszűrődik a nagy forgalom az utcáról, vagy a felső szomszéd járkál éjjel, megnehezítve az elalvásunkat. Az alkalmazások telepítésével bárhol el tudjuk indítani a meditációs programokat, vagy ha magunk szeretnénk vezetni a saját meditációnkat, akkor nagyon jó zenéket is kínálnak ezek a programok, jó részük ingyenesen elérhető.

Ne keseredjetek el, ha nem megy elsőre, hogy elhallgattassátok a kisördögöt a fejetekben, nehéz elengedni ezeket a gondolatokat. Az is megoldás, hogy nyugtázzuk, tudomásul vesszük, hogy igen, megint előjött egy sémánk, de most nem foglalkozunk vele, elengedjük (a sémákról az előző bejegyzésemben olvashattok). Én kiskorom óta használok agykontroll technikákat, kisebb- nagyobb szünetekkel- több évig tartó szünetekkel-, de a mai napig sűrűn előfordul, hogy elalszom meditáció közben, vagy pont azon idegeskedem, hogy nem sikerül ellazulnom. Amikor viszont sikerül, az nagyon felemelő érzés tud lenni :)

Végezetül hangsúlyoznám ebben a bejegyzésben is, hogy sem a mindfulnessn sem a meditáció nem csodaszer. Van akinél nem működik, és ez teljesen normális, hiszen különbözőek vagyunk. Ha neked arra van szükséged, hogy lekösd a gondolataidat, minthogy megpróbáld kiüresíteni az elméd, akkor inkább olvass, vagy foglalkozz a hobbiddal- amihez kedved van, amitől jól érzed magad. Továbbá, ha úgy érzed, a meditáció nem oldja meg az aktuális problémádat, amin pörögsz, vagy akár fel is erősíti, ez esetben érdemes szakemberhez fordulni, és helyzettől függően coach, vagy pszichológus segítségét igénybe venni. A meditáció csak egy eszköz a sok közül, amihez nyúlhatunk, ha szeretnénk tudatosabban élni, de nem megoldás mindenre!

A következő, egyben utolsó bejegyzésem a mindfulness sorozatban egy összefoglaló lesz arról, hogyan próbálok tudatosabban élni és megélni a jó pillanatokat, mire, hová jutottam az elmúlt hetekben a mindfulness technikák gyakorlásával.

#mindfulness

42 views0 comments
bottom of page