top of page
  • Vörös Barbara

Átlagisztán és Extremisztán


Pszichológia szakos tanulmányaim során volt szerencsém a közgazdaságtant nem mástól, mint Mérő Lászlótól tanulni. Mérő matematikusként és pszichológusként olyan egyedien és egyben logikusan látja a világot, hogy minden órájára olyan kíváncsisággal mentem, amire, ha más tanította volna ezt a tárgyat bizonyára nem került volna sor a teljes mértékben humán érdeklődésem miatt.

A minap láttam vele egy felvételt, ahol sokminden mellett szó esett arról az elképzeléséről is, hogy az emberek a hétköznapjaikat teljesen átlagos mederben élik, amit ő Átlagisztánnak nevez.

Viszont bármikor előfordulhat az, hogy egyik pillanatról a másikra valami megváltozik a rendszerben, és egy nap úgy mész be a munkahelyedre, hogy annyira váratlan, és meglepő dolgok történnek ott, amik már Extremisztánnak számítanak, mert az eddigi átlagos napokhoz képest teljesen kiszámíthatatlanul történnek. Illetve ez a váratlan fordulat a saját magad viselkedésében is bekövetkezhet, illetve egy csoport egészében. És hogy mi kell ehhez? Egy utolsó csepp a pohárban. Azt viszont, hogy mi lesz az utolsó csepp, nem tudjuk megjósolni.

Ahogy Mérő mondja: Az utolsó csepp nem tehet róla, hogy ő az utolsó csepp, mert pont olyan, mint az összes többi csepp. Ez Extremisztán logikája.

Egy másik érdekes gondolat is megragadott a beszélgetésben, miszerint "nem akkor teszünk jót, hogyha megpróbáljuk megoldani az unokáink problémáit. Mert fogalmunk sincs, hogy mik lesznek azok. Amikről most azt hisszük, hogy problémák lesznek, azok addigra feloldódnak, megoldódnak."

Ez az én olvasatomban azt jelenti, hogy nem érdemes "előre aggódnunk magunkat" minden olyasmi kapcsán, amire nincs ráhatásunk. Tegyük meg, amit tudunk, ami a jelenlegi életünkre hatással van, és amit erkölcsileg helyesnek gondolunk. Azon, hogy mi lesz húsz-harminc év múlva, nem érdemes rágódnunk, hiszen nem tudjuk előre megjósolni. Lehetnek elképzeléseink, amik Átlagisztánt érintik, de bármikor bekövetkezhet egy olyan változás, ami Extremisztánba visz minket, hiába dolgoztunk ki átlagos forgatókönyveket. Az ilyen jóslásokat, következtetéseket bízzuk szakemberekre, akik felkészültek arra, hogy bármikor Extremisztánban találhatjuk magunkat, és annak szabályai kell megoldást találnunk.

Hogy egy konkrét példát hozzak: jelenleg a globális felmelegedés felé tart a bolygónk, és mindent meg kell tennünk, hogy a jelenlegi helyzetünket optimalizáljuk. Tehát én továbbra is szelektíven gyűjtöm a hulladékot, és védem a környezetem, ahogy tudom, de ez nem garantálja azt, hogy nem lesz globális felmelegedés, és az ellenkezőjét sem, illetve azt sem tudom megmondani, hogy mi lesz ebben az én személyes hatásom. Extremisztán logikáját követve még az is megtörténhet, hogy valami teljesen más folyamat felé haladunk, pl. globális lehűlés fog bekövetkezni; vagy akár az, hogy ötven- száz év múlva kolonizálunk egy bolygót, és már nem itt fogunk élni. Számomra Extremisztán logikája azt jelenti, hogy bármi bekövetkezhet, és annak az ellenkezője is, illetve minden olyan, amire még csak nem is gondolunk.

Ezzel a szemmel nézve valóban nem érdemes a jövőn aggódnunk, hiszen, bármilyen elcsépelten hangzik, nem tudjuk, hogy mit hoz a jövő. Korábban sem tudták megjósolni, pl. az internet elterjedését, és most sem látjuk, mi lesz a következő technikai ugrás, ami elrepít minket Átlagisztánból Extremisztánba. Én kíváncsian várom :)

A videót ezen a linken éritek el: https://www.youtube.com/watch?v=mBfHbpfgCH4


19 views0 comments

Recent Posts

See All
bottom of page